Atacama sivatag(Chile 01.11-18)

Sziasztok:)
Folytatva kalandunkat dióhéjban:
Közel egy teljes napot utaztunk Velencèből, mire megérkeztünk Calama kis sivatagos repterère. Garamhegyi Tomival akit az Elteről valamint a mászókörökből ismerhettek és cimborájával, Ambrus Gerivel megerősödött csapatunk első állomása és kiinduló pontja egy apró falu illetve oázis volt a kősivatag szívében: San Pedro de Atacama. A reptérről induló buszt kisebb egyezkedések árán sikerült lealkudni nem kis örömünkre, így robogtunk keresztül a sivatagon egy kis kanyonba, kb. 2500m-re. A táj kietlen, csupán az Andok távoli ormait láttuk, ami É-D irányba nyújtózkodott előttünk. Az Atacama-sivatag az egyik legszárazabb hely a földön (kivéve pl. a McMurdo szárazvölgyeket az Antarktiszon), ugyanis kelet felől az Andok míg nyugatról a Parti hegység védi a nedvességtől. Pl. Antofagastánál volt 40 éves időszak eső nélkül... Itt a nap reggel 6 órától este 10-ig fent volt, így kedvezett nekünk és rengeteg programot tudtunk bezsúfolni ebbe a hétbe . Megèrkezèsünk után találtunk egy kempinget, ahol rengeteg utazó sátrazott egy helyen. Nagy részük két keréken tekert keresztül az országon. Hamarosan formálódott az első stoppunk is:) Este összebarátkoztunk egy amerikai párral, akikhez másnap csatlakoztunk (bérelt pick up), így két gyönyörű helyet láthattunk egy napon.

Az első állomás a Valle de Luna (a Hold völgye) volt, ami hihetetlen élmény volt! Mintha teleportáltunk volna a Holdra... Hatalmas kő és homokdűne komformációk, kiszáradt sós tavak fehér medrei és kis sós, gipszes barlangok mindenfele... Elvarázsolt egy hely volt ezernyi színnel. :) A száraz meleg miatt nem éreztük a nap gyilkoló erejét csak azt, hogyan változik tíz perc alatt a bőrünk rák vörössè... Innen átgurultunk a Flamingo rezervátumba (Reserva Nacional los Flamencos)

ahol számos féle flamingo él ( James, andoki, chilei stb) a Miscanti tóban, ami egyébként egy sós tó, sárgás, zöldes alga-parttal övezve. Krill rákokat esznek úgy, hogy az L alakú csőrüket a vízbe mártva kiszűrik azokat a vízből. A tó a semmi közepén háttérben az Andok 5-6000 méteres csúcsaival... Hihetetlen volt látni ezt a tájképet, teljesen kietlen, pár oázissal tarkítva. Ennek ellenére a faunája gazdagnak mondható. Láttunk vicuña-kat (vikunya) akik a tevèk családjába tartoznak, lámákat akik hosszabb szőrű és nagyobb testűek, nandúkat (strucc alakú rend) rengeteg fèle kacsát és láttunk andoki sirályt is. Innen (kb 200km San Pedrotól) kb 3 óra alatt stoppoltunk vissza ami -szerencsénkre "csak" egy órát vártunk mire felvettek a semmi közepén-, nagyon nagyon veszélyes lehet mivel a helyi forgalom kb. 20-30 autó egy óra alatt és itt ellentétben Mexikó és közép-Amerikával tiltott a platón utazás, ami extra nehezítő tényező. Este leültünk átbeszélni a másnapi vulkán mászásunkat, ami eredetileg a Licancabur lett volna stoppal, de mivel láttuk, hogy nagyon nehéz stoppolni főleg ilyen iszonyat melegben rizikós is, ezért négyen béreltünk egy "4 kerék meghajtású" Subarut két napra.

Az első út során ez a csúcs kategóriájúnak titulált autó elég hamar rácáfolt a 4x4-es jelzőre... Letértünk a főútról a kavicsos sivatagba és 5 percnyi Dakar rally csapatás után serényen ástuk ki a subarut... Szerencsénkre sikerült kiásni, de ez a közel két tonnás bogár hátsó meghajtása nem működött. Az első helyszín a Lascar meghódítása volt ami egy 5560m magas aktív vulkán. Az első nap sikeresen felmentünk 4200m-re ahol egy varázslatos sós tónál (Leija tó) aludtunk aklimatizáció gyanánt, ami szélvédett is volt így -15fok zimankóban éjszakáztunk.

Főztünk levest extra folyadékpótlás gyanánt és már aludtunk is. Másnap reggel nem kis meglepetésünkre a kocsi aksija bedöglött, így mivel automata volt betolni sem tudtuk... Így vártunk kb. 5 órát a senki földjén nulla térerővel, mire egy helyi család 2 bekötött szemű lámával a platón segítettek bebikázni a kocsit

( hozzátéve azt, hogy egyetlen egy villáskulcsuk volt ami pont! passzolt az aksinkon levő anyacsavarra... :D ) így fél napot csúszva de sikerült felmászni a Lascar tetejére. Felfelé többször megálltunk mivel éreztük az oxigén hiányt, valamint mert eléggé kaptatos volt a terep. Tomièkkal már 3 nappal előtte elkezdtünk szedni gyógyit ami segített az aklimatizacióban, valamint a helyiektől vásároltunk koka leveleket, amit rágóként rágcsáltuk. Dopping level ezer. :) Fanni is kőkemèny volt, megtalálta a saját ritmusát és törte az utat előre. ;)A kalderához felérve sárga körívként szállt fel az orrfacsaró kénes gőz.

Ezek a fumarolák jó példái a vulkán aktivitásának, ami ha jól emlékszünk 3-4 évvel ezelőtt tört ki utoljára. Láttunk Penitenteszeket is a gerinc alatt, amik csonthóból álló toronyszerű formák, az Andokban egyedülállóak a világon.

Tűszerű közel 4-5 méteres oszlopokat kell elképzelni, amik a vulkán oldalán a kuloarokban helyezkednek el. Vicces, hogy ilyen magasságban ez a képződmény a napsugárzás és a szél hatására nem olvad hanem szublimál, azaz párolog, ezért alakulhatnak ki ezek a jég szerzetesei néven is említett tornyocskák.

Innen este átnyargaltunk az El Tatio nevű gejzír mezőkhöz, ahol találtunk egy bivak helyet (iOverlander nevű app. segítségével ami GPS alapon mutatja a bivakolasi lehetőségeket mások által feltöltött ajánlásokat stb.) ami egy wetlandbe beömlő folyóparton volt, mesebeli sziklák és csillagok között.... Hajnalban korai kelés és nyomás a reggeli gejzír aktivitást megnézni. A wetlandek közül végül egy óriási fennsíkra kiérve több száz forró vizű szökőkutat csodálhattunk meg... Kb. 4300m magasan voltunk.

A nagy sietség meghozta a gyümölcsét, láttunk számos több méteres magasra kitörő gejzírt, persze biztos távolból. :)

Ezután volt lehetőségünk fürdeni 2 kisebb gejzír által melegített természetes vizű medencében ami tiszta felüdülés volt az elmúlt 3 napos sós,poros és hamus terepen való menetelés után:) Pörögtünk rendesen azokon a napokon. Innen visszamentünk az autóbérlős céghez akikkel sikerült ingyen meghosszabbítani a bérlést még egy nappal miután elpanaszoltuk a kocsival történt incidenseinket és a fél napos várakozást a sivatagban... A repülőnk másnap ment Punta Arenasba, így Calamaban a reptéren leadtuk a subarut. Calamaban a világ legnagyobb külszíni fejtésű rézbányájába ellátogattunk a gép indulása előtt.

A képek magukért beszélnek, de megdöbbentő volt látni a több mint 800m mélységű "táj sebet", aminek az aljáról cèrna vèkonynak tűnő spirális utakon egyensúlyoznak fel az óriási dömperek (csak a kerekük kétszer magasabb mint egy ember). Vezetett ingyenes túra volt egy helyi geomókus vezényletével, aki elmesélte a történetét a bányának és az előtte, üresen álló kísértetvárosnak. Miután minden második bányász és a velük èlő családjuk is szilikózist kaptak, kiürítették a 25000 fős falut. Innen reppenrünk le Punta Arenasba ahol találkoztunk hőn szeretett barátainkkal Obbágy Gabival ès a frissen doktorált Arató Robival.:)

Punta Arenas (Chile) (2018.01.18.)

Miután visszarepültünk Santiago de Chilébe, egy napos reptéren való csövezés után átrepültünk Punta Arenasba, ahol a reptéren már várt ránk Gaston. Őt Geri egy barátján keresztül ismertük, mert egy évvel ezelőtt a magyar lány a strandon aludt egy nagy csőben, Gaston észrevette és hazavitte a családjához, hogy ne a hidegben az óceánparton aludjon éjszaka. Na ez a lány ajánlotta Gaston családját, akik mind a négyünket befogadtak, adtak szobát, együtt főztünk, beszélgettünk, még éjszakai városnézésre is elvittek. Sokat megtudtunk az életükről. Például, hogy az élelmiszerek nem csak nekünk voltak nagyon drágák, hanem az ott élőknek is, és amint valaki elveszíti a munkáját, máris olyan szegénységbe kerül, amiből nincs visszaút. Ez azért van, mert pont annyit keresnek, amiből az alap élelmiszereket meg tudják venni, kifizni a számlákat, stb., de félretenni semmit se tudnak. Mondták, hogy az orvos javasolta hogy mozogjanak, mert az egészségük megy rá ha túlsúlyosak, de egyrészt nincs idejük mozogni annyi a munka, másrészt meg nincs pénzük egészségesen enni. Ördögi kör. Mindennek ellenére befogadtak minket arra a két éjszakára amíg Robit és Gabit vártuk. Két kisgyerekük van, ők velük meg a nagymamával laknak együtt a házban, a két nagyobb gyerek pedig a másik nagyszülőkkel lakik egy kicsivel arrébb a városban. Sokat játszottunk Amarantával, az öt éves kislánnyal, nem csak én, hanem a három fiú (Tomi, Geri, Tomi) is alávetették magukat az éttermesdinek. Sőt! Hamar kiderült, hogy Agócs Tomi a legjobb kukta, engem a kislány öt perc alatt kirúgott a konyhából, mert állítólag agresszíven sütöttem a palacsintát. Hát így lettem munkanélküli Chilében. De Tomi legalább egy jól menő biznisz teljes értékű munkatársává vált.

Punta Arenas belvárosa szép, koloniális épületek, park, a külvárosi rész megmaradt halászfalunak. Régen, még a Panama-csatorna előtt erre került minden hajó, dőlt a pénz, de ma már elcsendesedett a kikötő. Csak a Tengerészeti Múzeumban tud meg többet az ember a régi gazdag múltról. ( Meg az internetről.)Nekünk terszett, mert szélesek az utcák, földszintes, színes házak, mindenhonnan rálátni a lagúnákra, egyszóval csodaszép helyen fekszik. A srácokkal körbesétáltunk, minden nevezetességre rákukkantottunk, ettünk a halpiac fölött, és este csirkepaprikást főztünk mindenkinek. Még reggel gyorsan elvittek a Museo Nao Victoriaba megnézni Magellán hajójának replikáját, a Nao Victoriat, amivel megkerülte a Horn fokot, a James Caird hajó másolatát, amivel Ernest Shackleton 1916-ban átkelt a Csendes-óceánon miután az Endurance a jég fogságába esett. Illetve a HMS Beagle-t, amin Fitz Roy kapitány és Charles Darwin utaztak majd 3évig és a Goleta Ancud-ot, amin az első kolonizálók érkeztek Punta Arenasba.

Mi Tomival lehet még egy pár napra visszatérünk hozzájuk Ushuaia felé, vagy onnan vissza, majd meglátjuk. Nagyon kedvesek voltak, jó lenne megint találkozni velük.
Másnap a reptéren busszal Puerto Natales irányába felvettük Robit és Gabit így kiegészült a szupercsapat hat főre.

El Calafate-Argentína (2018.01.21.)

Puerto Natalesben a terv az volt, hogy tovább buszozunk El Calafateba, de keresztülhúzta az a számításainkat, hogy a legkorábbi busz, amivel el tudtunk volna menni, az másnap este indult. Úgyhogy elkezdtünk kettesével stoppolni. Mi Tomival átjutottunk aznap még emberi időben Rio Turbioba, de innen már csak másnap vittek tovább. Egy röpke 4-5óra várakozás után (este csak kb 3 órát vártunk, majd a közeli bokrok mögött sátrat vertünk) végre felvett egy kamionos, Pablo, aki kedvesen meginvitált minket Buenos Airesi házába ha arra járnánk. Vele eljutottunk Esperanzáig, majd onnan tovaszáguldottunk El Calafatéba, ahova a többiek már régesrég megérkeztek, mert mint kiderült, elbuszoztak egy hajnali busszal Rio Turbioból Esperanzáig, majd onnan stoppoltak tovább. Úgyhogy mire mi Tomival megérkeztünk (egy nagyon kedves argentín pár vett fel, hátul ültünk a csomagok között, mert a dobozos autójukban nem volt ülés, csak elöl), addigra a többek már letelepedtek egy helyen, El Chabon, ahol Gustavot kellet keresnünk. Legnagyobb megdöbbenésünkre magyarul fogadott minket, mert a nagyszülei emigráltak, és ő Buenos Airesben egy magyar iskolába járt, ahol cserkész is volt, és olyan magyar nótákat tudott, amiről mi még csak nem is hallottunk. Így szálltunk meg ingyen El Calafatében is, egy lovardában, ahol 120ló volt, és paprikás krumplit ettünk vacsorára. Itt az atrakció a Perito Moreno gleccser, ahova az előző napról ismert argentín pár vitt el Robival és Gabival egyetemben, Geriék külön úton oldották meg a bejutást.

Kb 4órát töltöttünk el azzal, hogy néztük a gleccsert a szerintünk legjobb pontról, és csodáltuk a szépségét, a nagyságát, hallgattuk a hangokat (ropogás, recsegés, morgás), és vártuk, hogy oszlopok, falak szakadjanak bele a tóba. Türelmünk meghozta gyümölcsét, ugyan se képet, se videót nem tudtunk erről kèszíteni (annyira megdöbbentő volt a látvány, hogy mire észbekaptunk, már vége is volt), de 3-4 oszlop/fal leválásának is szemtanúi voltunk. És amikor sütött a nap, a gleccser tényleg olyan kék volt, mint a National Geographic-os képeken! A gleccsernek mi csak egy pici részét láttuk, de amit tudni érdemes róla, hogy ez a földünk harmadik legnagyobb szilárd halmazállapotú ivóvíz tartalék forrása. 30km hosszú, napi 2-3métert halad előre, érdekes volt látni fényképeken, hogy most mennyivel közelebb van mint akár 30évvel ezelőtt. 70méter magasas áll ki a vízből, és persze ez a víz alatt még sokáig folytatódik.

Miután kicsodáltuk magunkat, az Argentín párral visszamentünk El Calafatéba, fölszedtük a csomagjainkat, és továbbrepítettek minket El Chalténbe, mivel ők is pont oda mentek. Így sikerült három napot velük utaznunk. Micsoda stopp megint...:)

El Chaltén-Argentína (2018.01.22.)

Későn este érkeztünk meg a városkába, ahol meghívtak minket egy kiadós vacsira (Milañesa ( tojás és zsemlemorzsabundában vékonyra vágott marhahús) sültkrumplival, a tetején bazsalikomos paradicsomszósz és olvasztott sajt.). Majd kontaktcsere után (ha Buenos Airesbe megyünk mindenképp látogassuk meg őket is!) elvittek a kempingbe, és másnap a többiek ideérkeztek, csak busszal. Innen indultunk el három napos túránkra, ahova mi Tomival nem vittünk sátrat, csak egy ponyván matracon és hálózsákban aludtunk. De az idő tökéletes volt, egy csepp sem esett ezalatt az idő alatt.

Először feltúráztunk a Fitz Royhoz, hát ez fantasztikus látvány volt! A két Tomi és Geri napfelkeltére visszatúráztak a tóhoz, mi Gabiékkal a kemping mellől csodáltuk, hogy süti meg a nap a csúcsokat. Maga az útvonal is nagyon szép helyeken visz, de a végállomásokért feltétlen megéri az5-6órás menetelés. Innen a Tres Lagos mellett sétáltunk el a Cerro Torret meglesni, ahol szintén aludtunk egy napot a kempingben, és bouldereztünk egy kicsit a mögöttünk lévő számtalan tömbök egyikén. Szerencsére a táskák nem voltak annyira nehezek, mert mindenhol lehetett a patakból inni, így csak a kaját meg az egyéb felszerelést cipeltük magunkkal. Itt átkeltünk a folyó fölött egy kötélpályán, beülővel, karabínerrel, stb., külön engedélyt kellet kérni a használatához.

Majd kettévált a csapat, mi Tomival és Gabival a könnyebb úton mentünk vissza a faluba, a többiek pedig bevállaltak még egy 800méteres emelkedőt, majd onnan indultak hazafelé. (Kis vicces sztori: épp vizet töltöttünk a palackba a patakból, amikor valaki ráköszönt Tomira. Hát kedves Trevisz barátunk volt az Ujjerőből, utazótársával Beával! Hogy mennyi esélye volt ennek, mindenki kiszámolhatja magában. Felbuzdulva ezen a véletlen találkozáson este még összeröffentünk egy kis tüzifaszedésre és másnap Trevisz kívánságára elvittük őt mászni. Nem lehetett visszautasítani, úgy könyörgött.:D Ezután még egyszer találkoztunk, amikor épp nyakig voltunk a szupermarket kukájában, mert reciklálni jó.... nyílván egyből kiszúrta, hogy ezek mi leszünk. ) Este csaptunk egy búcsúlakomát (grillezett hús, zöldségek), kaptam szülinapi ajándékokat is (fagyi gyufával, olivaolaj), és másnap a többiek buszra szálltak, így ért bomlott fel szövetségünk, és maradtunk ketten a mászóparadicsomban.

Mert milyen is El Chaltén azon kívül, hogy itt a Fitz Roy meg a Cerro Torre? Telis tele van bouldertömbökkel, nagyfalas és sportutakkal. Mindenki crashpadekkel meg beülőkkel mászkál, de minimum túrabottal megy este vendéglőbe. Nyilván mi rendszeresen lassan egy éve nem másztunk ezért mèg sok útban csak kamillázunk de azért a fény lassan elér minket. :) Mászás közben hátunk mögött a Cerro Torre és a Fitz Roy áll vigyázban, alattunk a Fitz Roy folyó kanyarog, felettünk pedig kondorok siklanak. Egy tollat már találtunk is!:)

Tomival már a recikláláson kívül önkénteskedni is elkezdtünk egy pékségben, így még egy szakmával bővítettük a profilunkat. Jelenleg egy lánynál lakunk (Camila), ingyen, akivel Tomi együtt dolgozik a pékségben, és aki felajánlotta nekünk, hogy ne a kempingben fizessünk, hanem lakjunk inkább nála. Tegnap este átjött még két munkatársa(pékek), és együtt sütöttünk pizzát. Mi Tomival eléggé el voltunk fáradva, mert előtte sportutaztunk, azelőtt nagyfalaztunk, korábban bouldereztünk, szóval próbáljuk a pékségben megevett kalóriákat ledolgozni. Jelenleg ez a helyzet velünk, reméljük, hogy otthon mindenki jól van! Sok puszi meg ölelés Argentínából!