Pujiliben könnyes búcsút vettünk Izraeltől akiket (is) nagyon nagyon megszerettünk ezalatt az idő alatt. Meg is hívtuk őket a kis mezítlábas esküvőnkre, ami a következő évben lesz, ha minden jól megy.
Pujiliből nagyon gyorsan sikerült felstoppolni a hegyekbe egészen a Quilotoa tóig, ami egy óriási (kb. három km átmérőjű) vulkanikus krátertó, és a víz a beszakadt vulkánkúpban halmozódott fel az évmilliók alatt. Anyagát tekintve dácit, falai több száz méterre nyújtóznak a víztükör fölé.
Egy óra túrát követően leereszkedtünk a partjáig (350m szintkülönbség volt) és gyors sátorállítás után körbejártuk a partot. Fantasztikus volt, a kaldera belsejéből a kráterfal csipkéit, és a partnál a vizet zöldre színező algákat csodáltuk meg egy kicsit közelebbről... Az egyik kis öbölben találtunk pár fumarola forrást is. :)
Fannival még este főztünk és kidőltünk aludni. Egy nyugis éjszaka után alig tudtunk kikelni a sátorból, végül a jógázás ötlete felmotivált minket és legyőztük a lustaságunkat. Nem volt senki rajtunk kívül, aminek nagyon örültünk, jó volt kicsit kettesben lenni a természet lágy ölén. Jógázás után szedtük a sátorfánkat és felmásztunk a Quilotoa tetejére.
Tervben volt, hogy az egész kalderát körbetúrázzuk, de végül csak a felét jártuk be, mivel késő volt és stoppal még el akartunk jutni Quitóig, ahol már volt kihez menni, ugyanis Santiago barátunk felajánlotta, hogy amíg körbejárjuk a fővárosukat, nála lehetünk. A stopp olyannyira könnyen ment, hogy a tótól egy stoppal feljutottunk Quitóba, ahol majdhogynem házig vittek minket.
Santi, egy nagyon kedves és minden témában igen jártas srác, a bátyjával együtt egy gördeszka parkot üzemeltet Quito-ban, emellett mászik orrvérzésig. Vele egyébként a Chimborazo-nál ismerkedtünk meg, a San Juan de Chorrera nevű mászóhelyen. Este eljutottunk a pecójukba, ami Quitó elit környékén volt, saját őrző- védő felügyelettel, 2-3 utcányi épületek, körben fallal körülvéve, saját játszótér, medence stb. Itt két felvonásban kb. egy hetet töltöttünk.
Az első etapban megismerkedtünk a belvárossal, feltúráztunk az egyik legmagasabb pontjára, ahonnan beláthattuk az egész várost, illetve voltunk az egyenlítő vonalánál is (la mitad del mundo)
Quitó neve az Inka előtti civilizációból, a Kitukarából ered, aminek a jelentése a föld közepe. Maga a város a többi d-amerikai koloniális nagyvárosa után nem volt egy nagy durranás, a bazilika gigantikus volt (természetesen).
A belvárosi bandukolásunk során, megpróbáltak kizsebelni a buszon amikor leszálltunk, de végül elkaptam azt a kezet, ami a zsebembe nyúlt, így pár erősre sikerült kifejezés után az illető eliszkolt a helyszínről. Cseh Tamástól az álomfejtés c. száma sejlett fel bennem, amikor a zsebembe nyúlt kezet elkaptam, bár szerencsére nem húztam ki vele együtt a combomat is :) Na mindegy imádjuk a nagyvárosokat...
Quitó egyébként földrajzilag egy nagyon speciális főváros, mivel a világon az egyik -tektonikailag- legaktívabb területen, az ecuadori sierra északi részén a Guayllabamba folyó medencéjében fekszik. A medence északi oldalát számos vulkán határolja: keleten a Cotopaxi, az Antisana, a Sincholagua és a Cayambe nyugaton az Illnizia, az Atacazo,a Pichincha és a Pululagua.
Pichincha csak 21 km-re fekszik nyugatra Quitótól, ma is folytonosan aktív és állandó megfigyelés alatt kell tartani. Legutóbbi nagy kitörését 1999-ben regisztrálták, amikor olyan nagy mennyiségű hamu hullott a városra, hogy a nemzetközi repülőteret is le kellett zárni. Ennél is több, mintegy 25 cm hamu hullott a városra 1660-ban a nagy kitörés alkalmával. Quito a világ egyetlen olyan fővárosa, melyet közvetlenül fenyeget egy tűzhányó kitörése. Hát igen, ennek ellenére egyre többen és többen települnek a városba, folyamatosan növelve a nagyságát. Santiago családjának van egy lófarmja közvetlenül a Cotopaxi lábánál, ahonnan heti szinten láthatnak hamus kitöréseket és mondta, hogyha lenne egy "rendes" kitörés, az tuti, hogy 15-20 percnél nem több idejük lenne a menekülésre, de ez érvényes a főváros evakuálására is...
Ennek örömére a hétvégén ott is hagytuk a várost és kb. 2 órára kimentünk sátrazni és mászni a dzsungel szívébe Cuyuja-ba. A városi közeg után maga volt a felüdülés a zöld, buja növényzet látványa. Végre, vissza a természetbe!!! :)
Kaptunk egy fülest, hogy van egy elhagyatott, félig kész termálvizes hely, ahova be lehet túrázni és ha ügyesek vagyunk tudunk egyet mártózni. Mivel a terület eléggé aktív, tele van kiépített drágábbnál-drágább termálvizű fürdőkkel, így nagyon megörültünk, hogy van egy ilyen lehetséges béta. Kicsit utópisztikus látványt nyújtott az útról nyíló óriási kovácsolt kapu a két kis kőtornyával, amit teljesen benőtt a természet.
Sikeresen átbújtunk a kapun és elindultunk a völgyfelé, számos üresenálló ház és medence mellet végül találtunk egy kis csigalépcsőt, ami a kanyonba vezetett. Az aljában egy folyó hömpölygött, alul-felül vízesés, és a végül a part oldalában megtaláltuk a melegvizű forrást is. Sehol senki, teljesen elhagyatott.. ŐRÜLT JÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ruhákat ledobáltuk és mint a gyerekek önfeledt bódultságban rohantunk be a meleg vízbe. A medence tövénél megtaláltuk a forrást is, ami a sziklából csordogált, kis folyosót alakítva a kőben. Ott a víz legalább 45 fokos lehetett de a medencében ez sokkal élvezhetőbb volt. Hűtés szempontjából a hidegvizű folyóban hűltünk, de többnyire a forrásban áztunk. Annyira hihetetlen, hogy vannak ilyen teljesen elhagyatott helyek és hogy ennyire szerencsések vagyunk átélni ilyen dolgokat. Felbecsülhetetlen. Hát így élnek a zsákos magyarok :D
No rövidre fogva a beszámolót, innen stoppal irány a dzsungel, ahol legális formában, kis wc-vel és folyóvízzel lehetett ingyenesen sátrazni, így nem kellett bivakolnunk, mint általában.
A falak 2-3 perc sétára voltak, a főúttól is látható, nagyon szép andezites 50méteres falak, kb. egy km-es hosszúságban elnyúlva.
Itt mászogattunk 4-5 napot, napi szinten kaptuk az esőt, eléggé magas volt a páratartalom de nagyon élveztük és mindig tudtunk pár szárazon utat próbálni. A stílus teljesen más volt mint az előző bejegyzésben leírt peremes, rejbungos San Juan kanyonos mászóhelyen. Itt ilyen tök random formák voltak, rengetegszer több perc volt mire egy-egy fogást a megfelelő szögben meg tudtuk fogni, illetve többször is volt, hogy többször is pozicionálni kellett, kicsit forgatva a kezünket, hogy jobban tartson, ne essünk ki.
Egy-egy kötélhosszban az átlagos 5-10 perc helyett 20-30 perceket töltöttünk a függőleges falakon, teljesen különböző volt mint amit előtte másztunk. Jó lecke, rengeteg türelem kellett ahhoz, hogy az ember ne az utolsó métereknél essen bele. Kicsit kopik az emlék így 4 hónap csuszásból de nagyon jó emlékeink vannak.
Az egyik nap szedtük a sátorfánkat és gondoltuk egy napra átstoppolunk a Cayambe Coca Nemzeti Parkhoz, ahol egy óriási vízesés (San Rafael) hull alá.
A stoppolás alatt kaptunk egy olyan fülest, hogy ahová épp igyekezünk, ott egy jelenleg aktív vulkán (Reventador) fekszik, ami igen csak aktív az elmúlt hónapokban. Ezen a ponton még nem fogtuk fel teljesen mit jelent az, hogy "igen csak aktív" de amikor megérkeztünk a park bejáratához a helyi parkőrök mesélték, hogy napi szinten van kitörés és látható is, amennyiben nincs felhő. Mutatták az irányt de sajnos teljesen felhőben álltak a környező csúcsok... Na mindegy, gondoltuk, a vízeséshez mindenképp eltúrázunk, ami tényleg varázslatos volt. A kép magáért beszél, a barlang részére külön felhívva a figyelmet.
A túra alatt fényképeztünk majmokat (kapucsínó, bőgőmajmot), láttunk költöztető tűzhangyákat- 3-4 centi magas sorfalat alkottak a harcoshangyák és a sorfalak között lévő "mederben" a dolgozó hangyák vitték a kis tojásokat-
rengeteg tukánt, valamint sikerült fotózni egy új féle madarat, ami nem volt fent a park madárlistáján. Nagyon eleven volt a dzsungel és próbáltunk minél kisebb zajjal menetelni, hogy halljjunk/lássunk mindent. A páfrányfák látványa lélegzetelállító volt és mint a gyerekek itt (is) analizáltunk amit csak értünk. :D
Kb. 3-4 órára rá, hogy visszatértünk láttuk, hogy a bejárat fölött megjelent a szóbanforgó Reventador vulkán és pár perc beszélgetés közben a parkőrökkkel, a fent említett új madár fotójának nézegetése közben óriási robajjal kitört a vulkán!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fannival teljesen lebénulva álltunk, az első percben csak néztünk magunk elé, majd gyorsan a telefonnal és a távcső segítségével lőttünk pár képet, az amúgy csupán 3km-re fekvő vulkánról... Tényleg, szó szerint meghűlt bennünk a vér a látványtól. A következő stádium az eufóriában jelentkezett és engedélyt kértünk a parkőröktől, hogy hadd sátrazhassunk ott, hátha látunk egy éjszakai kitörést is lávával. Nagyon kedvesek voltak, összebarátkoztunk, így este már teljes készültségben a bejáratnál lévő óriásmű-pápaszemes medvével együtt kémleltük a vulkánt.
Az első éjszaka hallottunk hangokat meg morajlást de sajnos befelhősödött, így nem volt ováció. Másnap napközben kb. 15-20 hamus kitörést csodálhattunk meg, készítettünk time-lapse videót is és valami elképesztő élmény volt.
Közben olyannyira összebarátkoztunk a helyiekkel, hogy velük tarthattunk a heti rutinvulkántúrára, ugyanis narancsriasztás volt (csak) viszont folyamatosan monitorozták, ellenőrizték a vulkán állapotát, így miután kiderült, hogy mindketten Fannival természetközeli szakmánk van, valamint nagyon nagyon nagyon nagyon NAGYON motiváltak vagyunk ezen a téren is, ezért a következő napban csatlakozhattunk a vulkántúrához. EZAZ!!! :D
A helyi faluban szereznünk kellett gumicsizmát.,mivel a HanWag túrabakancsaink látványától elnevették magukat, mondván amilyen saras, mocsaras közegen kell átkelnünk, az teljesen kinyírná a cipőinket. Először persze úgy gondoltuk, hogy mit nekünk, de a kis faluban végül sikerült kölcsönkérnünk 5 perc beszélgetés után egy helyi családtól, így fel voltunk fegyverkezve és vártuk a következő napot.
Mint kiderült, kb. 4-5 órás túra volt a vulkán gerincéig, egy tényleg mocsaras dzsungelen keresztül, ahol gyakorlatilag bokáig, néhol térdig süllyedtünk a sárban. Ehhez hozzájött az eleredő eső, így pár óra túra után a kis vágott, letaposott ösvényeink helyén patakokban folyt a víz a lábaink között. Először azt gondoltuk, hogy direkt a mederben megyünk, mert így nem kell új ösvényt nyitni, de pár perc beszélgetés közben kiderült, hogy ezt a szűk "ösvényt" ők nyesték oda.
Ha azt írom, hogy csontig áztunk az enyhe túlzás, annak ellenére, hogy volt nálunk esőkabát,nadrág eső minden ami semmit sem használt. :D Mire felértünk a gerincre, a köd is teljesen ránktelepedt, így az orrunk hegyéig sem láttunk el a tejben. A parkőrökkel együtt természetesen jól elszórakoztattuk magunkat és egymást a szakadó esőben, amit a vulkán morajlása egyszer-egyszer megtört. Várakoztunk odafönt, hátha kitisztul de sajnos teljesen beállt a front, így viharvertekként visszatértünk, de nagyon jól éreztük magunkat és érdekes élmény volt főleg, hogy a helyiekkel mehettünk egy ilyen csodahelyre.
Aznap este még egy esélyt adtunk magunknak és a Reventador-nak, hogy lássuk éjszaka, amint kitör és hátha lávával. A csoda nem maradt el. Feltúráztunk egy elegáns étterem/hotel kilátójára, ahova a parkőrökön keresztül felmehettünk ingyen és Fanni az ellenállhatatlan motivációjával egyszercsak felordított, hogy TOMI erre, gyere most látszik valami!!! Rohantam az ő figyelőpontjához és tényleg!!!! Vörös szökőkút lövelt fel az égre, morgás, zúgás!!! ÚRISTEN!!! Ez most aztán tényleg hihetetlen!!!! Mint a kis gyerekek körbe-körbe ugráltunk és ölelkeztünk örömünkben. Micsoda élmény, micsoda színek, hangok!!!!!!! :)
Köszönjük mindent, jó volt türelmesnek lenni és kivárni még egy éjszakát NP-ban.
Mivel tudtuk jól, hogy csak 3 hónapunk van Ecuadorban is, ezért muszáj volt továbbállni. A túltartózkodással miatt pedig elég sokat kell fizetni, amit nem szívesen tettünk volna, így fájó szívvel de végül elindultuk Kolumbiába...
Ide szeretném beilleszteni a VENEZUELÁBAN történt/történő helyzetet, amit már az előző bejegyzéseinkben is említettük. Gyakorlatilag a határhoz érve döbbenve tapasztaltuk Fannival, hogy több ezer venezuelai várakozik, hogy beléphessen Ecuadorba, munka, jobb élet reményében. Mi (csak) ki akartunk lépni az orszából, hogy Kolumbiába beléphessünk de ígyis 4 órát kellett várnunk mire sorra kerültünk. Közben láttuk a családosokat, gyalog megérkezni a határra, voltak felállítva sátrak, ahol vizet és oltásokat adtak a gyerekeknek, sátortáborok stb... Nyilván rengeteg emberrel beszélgettünk és legtöbbjüknek rendes hivatása, munkája volt, házukat/ életüket otthagyva elindultak délnek. Oyan szinten elcseszte a politika az ország helyzetét, hogy se rendes élelmük, sem gyógyszerük nem volt, illetve a havi fizetésük 2-3 dollárnak megfelelő volt, ami pár kiló rizs árával mérhető össze... Ehhez rájött a közbiztonság lenullázódása.
Elképesztő volt látni ennyi embert, akiknek keresztülhúzták az életüket egyik hétről a másikra... Nyilván már Bolivíától kezdve találkoztunk számos emberrel, családdal Venezuelából de ilyen tömegekkel egy helyen nem... Sokan egyébként azt csinálják/csinálták, hogy a férfiak, nagyobb gyerekek valahogy elbuszoznak (később, mikor elfogy a pénz a buszra) stoppolnak, sőt többször csak felugrálnak kamionok hátuljára, hogy eljussanak minél délebbre, ahol reményeik szerint az amúgyis szegény de jobb helyzetben lévő országokban munkát találhassanak, amiből hazaküldjék a pénzt az otthonmaradottaknak. Tényleg nincsenek szavak, nagyon nehéz erről írni, főleg látva, hogy ellentétben az európai-szíriai kulturakülönbség miatti feszültséggel szemben, itt egyazon nyelvet beszélnek és egyazon kultúrából jönnek, de ígyis baromi nagy felfordulást okozva a környező országok gazdasági helyzetében. Hm,ha azt nézzük, hogy "csupán egy ország" milyen komoly hatással van egy kontinensnyi emberre, jobb bele sem gondolnunk, hogy mi lesz, ha pl. a globális méreteket öltő ivóvíz probléma milyen társadalmi anarchiával fog járni...
Kolumbiával folytatjuk, ÖLELÜNK MINDENKIT!!!
Instagramunk: hatizsakos_bandukolas
