(2017. augusztus 9- 22.)
Az első élményünk Costa Rica-ban: a határ átlépése után majdnem 2 órát vártunk az első stoppounkra egy olyan fa mellett, ami tele volt kétféle papagájjal (ARA) ami Costa Rica nemzeti állata. Megérte várakozni, mert egy mexikói apuka a fiával (Ricardo es Ricky) vettek fel, akikkel aztán 3 napig utaztunk együtt. Az első nap Puntaarenasban bivakoltunk az óceánparton a Jacht kikötő mellett, így volt 0-24 órás őrségünk. Másnap ismét találkoztunk, és meghívtak egy korai ebédre, miután előző nap megvacsoráztattak, és eldöntöttük, hogy együtt tovább utazunk, így elmentünk a Manuel Antonio nemzeti parkba. Útközben megálltunk egy hídnál, ugyanis legalább 40 krokodil hűsölt a híd árnyékában. Szerintünk 4 család kupaktanácsa zajlott éppen arról, hogy kit egyenek meg legközelebb. Estére értünk a parkhoz, ahol Fannival kempingezni szerettünk volna, DE Ricardo előzetes megbeszélés nélkül elintézett nekünk helyet a hotelszobájukban, ami egy 5 csillagos hotelben volt.... A vita nem segített, úgyhogy (nagy duzzogva) maradtunk. Másnap a parkban láttunk különféle majmokat (bőgőmajom, kapucsínó majom stb.) testközelből, valamint 2 lajhárt harcolni (lassított felvételben), amitől könnyesre nevettük magunkat... Láttunk mogorva mosómedvéket, hüllőket, rovarokat... Ez olyan volt, mint egy trópusi szafari.
Annyira összebarátkoztunk, hogy ők tervükkel ellentétben úgy döntöttek, velünk tartanak San Gerardo de Dota-ba, ahol a Quetzales nemzeti park van. Egy laza 4 perces vita után kibéreltek négyünknek egy fakunyhót, ahol alkoholit játszottunk hajnalig. Fanni az első mezcal után emlékezve a legutóbbi mexikói szülinapi fiesztájára, úgy döntött, hogy sörrel kompenzálja az elvesztett köreit… Az éjszaka túlélése után fájdalmas búcsút vettünk 2 ajándék levéllel gyarapodva (1 szülinapi és 1 veszélyezetre), amiben pénz volt.... Akkor nyithattuk ki amikor már elbúcsúztunk. Hihetetlen emberek voltak, megígértük nekik, hogy meglátogatjuk őket a közeljövőben.
Másnap Fannival eltúráztunk a Quetzales parkba, és az eredeti terv alapján egy helyi ösvényen keresztül a vízeséseket akartuk elérni, majd visszastoppolni a kunyhóba. A túra eléggé kalandosra sikerült: zuhogó eső, eltévedés a dzsungelben, átkelés egy farönk hídon, majd visszafordulás és beleesés a folyóba, plusz lassan sötétedett. Végül megtaláltuk az ösvényt, ami olyan volt, mint egy agility pálya. Az esős évszak miatt az ösvény fele patakokban kanyargott, kisebb vízeséseken kellett átkelni, és farönkökön átlendülni... Végül elértük a vízesést... Ami a legviccesebb, hogy amikor kiértünk a kis ösvényre azt láttuk, hogy le van zárva az út a vízesések felé. Természetesen megnéztük és csak visszafele realizáltuk, hogy az az ösvény volt lezárva, amiről mi érkeztünk. ÉRTHETO MÓDON.
Éjjelre értünk vissza csuromvizesen, sarasan, átázva, és végül nagy nehezen találtunk egy helyi lányt, aki jó pénzért visszavitt minket a kunyhóba.
Másnap nagyon könnyen átstoppoltunk Karthagoba, ahol a főtéren egy gyönyörű régi romtemplom mellett fogyasztottuk el a reciklált pizzánkat, majd busszal megérkeztünk Santiagoba. Itt a helyieket kérdezgetve végül egy bácsi földjén kempingeztünk, ahol az első éjjelen özönvíz fogadott minket, így árokrendszereket ástunk először késsel, majd macsétéval. Mindezt végigasszisztálta egy béka, aki a sátor alatt keletkező tóban lubickolt. A pozitív oldalát nézve aznap éjjel kényelmes vízágyban aludtunk...
Santiago egy pici falu kb. 150 lakossal egy vegyesbolttal és egy zöldségessel. A zöldséges családdal összebarátkoztunk, miután recikláltunk rengeteg zöldséget és gyümölcsöt. Elmentünk együtt kirándulni a helyi vízerőműhöz, és megnéztünk egy 1899-ben épült, Londonban készült, alkatrészeiből épített vasúti völgyhidat. Teljesen elhagyatott, korhadó farönkök, de a váz tökéletes állapotban. Aznap elutaztunk egy 70m-es vízeséshez, ahol láttunk egy 2 m hosszú gyönyörű boát, ami mellett Fannival simán elsétáltunk.
Nagyon kedvesek voltak, és megismertük a teljes családot egy anyák napi ebéd keretei között. Következő nap átstoppoltunk Cachiba es Orosiba, valamint voltunk mászni Urasca mellett egy magánterületen. Ez olyan 30-60m magas bazaltorgonákból álló fal volt, ahol egy napot másztunk, ami varázslatos volt, csak a döglött kutyának a szaga a fal alatt rontotta picit a képet. A faluban összeismerkedtünk egy helyi gazdával, aki másnap Limon irányába repített minket, onnan pedig busszal mentünk át Puerto Viejo-ba, ahol meglátogattuk a Guatemalában megismert amerikai barátunkat, Thomast. A megérkezésünk éjjelén Thomas nem tudott kijönni elénk, így a karibi strandon, a mobil rendőrállomással szemben sátraztunk, és recikláltunk 2 hátizsáknyi kaját. A reggeli itt is kókuszdió volt, amit Fanni vadászott egy kötél hosszúságú doronggal. Másnap már Thomasék csodálatos hazában aludtunk, ahol együtt főztünk és délutánonként strandröpiztünk, valamint béreltünk szörfdeszkát, és meglovagoltunk minden 2 m-nél kisebb hullámot. Napközben bicajtúráztunk a helyi falvakba, és az egyik nap elmentünk közösen a Manzanillo strandra, ahol Tomi kimentett egy nagyon drága drón helikoptert a háborgó tengerben álló kis sziget tetejéről (hatalmas hullámok, szólózás a törős sziklán, korallzátony, alacsony víz, sikoltozások a partól= akciófilm). A fán landolt, Tomi által megmentett drónt deportálni kellett, amiben a tulaj anyagi hozzájárulásának köszönhetően a sziget mellett egy motorcsónak segédkezett. Mindezt a tulaj (izraeli mélytenger kutató, aki egy saját tengeralattjáróval rendelkezik, és a közelben levő Coco szigeten felfedezett egy új puhatestű fajt az óceán mélyén) egy pompás ebéddel honorálta a helyi étteremben, ahova mindenkit meghívott.
Rengeteg kagylógyűjtés, természetes jakuzzi és hihetetlen táj...
Innen stoppal át PANAMA!!!!!
