Malargüe-ből másnap stoppoltunk tovább, a hóesés elállt, gyönyörű napsütésben sétáltunk ki a jeges utcákon a főútra és gyönyörködtünk  a 10cm-es hóban.

Egy gyors stoppal eljutottunk a következő faluig, és jó pár érdekességről hallhattunk útközben. Például a repülőgép szerencsétlenségről, ami ott történt a Cordillerákban, és film is készült róla. Az uruguay-i focicsapatot szállító gép lezuhant, és a túlélőknek a saját csapattársaik holttestét kellett megenniük, hogy éhen ne halljanak. Ráadásul Chile irányába kezdtek el sétálni, amikor az Argentín oldalon az út bőven 100km-en belül volt. Illetve egy asztrofizikai kutató állomást is megmutatott(Auger Pierre Obszervatórium), ahol az űrből beérkező nagyenergiájú kozmikus sugárzást tudják detektálni és vizsgálni a részecskeesőt. Azt is elmondta, hogy Dél-Amerika leghosszabb megszilárdult lávatakarója is itt található több mint 180km kiterjedésben. Ezután egy szőlész-borász-pilóta vett fel, Aldo, aki San Rafaelig vitt (Mendoza régió, ami arról híres, hogy itt termelik a legfinomabb bort Argentínában, de az egész világon minőségnek számít amit itt készítenek), elszállásolt és megvendégelt minket a szőlészetében található mellékházban.

Ők laktak a főépületben a családjával mi pedig egy különálló épületben. Miután lepakoltunk gyorsan felfedeztük a területet, gyűjtöttünk gránátalmát, diót, és rengeteg birsalmát amiből lekvárt főztünk.

Avagy membrillot, ahogy Argentínában mondják. Etettük a cicákat, a nagyon félénk kutyákat, és élveztük, hogy elmenekültünk a télből és újra süt a nap. A fák zöldek voltak, némelyik virágzott is, meleg volt, úgyhogy elhatároztuk, hogy közösen elmegyünk a Valle Grandéba sziklát mászni.

Egy óra alatt összeszedtünk minden információt egy helyi mászótól így màsnap egy kézzel rajzolt térképpel indultunk útnak. A Valle Grande már önmagában is nagy túrista látványosság a hatalmas gátjával és a felduzzasztott tavával, de mászóknak még ennél is több. Nègy szekció is ki van építve sportmászásra, mi abban a szektorban voltunk, ami a kanyonban található, így kivételesen nem fölfelé gyalogoltunk hogy megközelítsük a helyet, hanem ereszkedtünk egy néhol igencsak érdekes viaferrátán. Az út nehézsége miatt csak Patrícia az anyuka jött le velünk, a lánya Mika és Aldo nem tudtak lemàszni. Ezért sajnos csak Tomi és Patrícia másztak aznap, de legalább meg tudtuk mutatni nekik mire használjuk a táskánkon látható rengeteg felszerelést.

A három napban amit velük töltöttünk minden nap asadot ( tűzön sült hús) ettünk különböző köretekkel, és egyik este locro-t készítettek, ami egy zöldséges-húsos nagyon sűrű leves, Argentín specialitás, és persze mindehhez Aldo saját borát ittuk.

Egyik nap Aldo felvetette, hogyha van kedvünk megszervezne nekünk egy sétarepülést, mi persze alig hittük el, hogy ez lehetséges, de sajnos ez nem jött össze, mert a pilóta külföldön volt, neki pedig fel kellet újítania a jogsiját mert egy éve nem vezetett repcsit. De megígérte, hogy bármikor visszamegyünk el lesz intézve a repülés. Maga San Rafael nem különösebben szép, de mi azért lelkesen végignéztünk minden nevezetésséget, és egy óráig kerestük a 0km-t, mert úgy emlegették mintha Argentína közepe lenne. De kiderült, miután megtaláltuk és reklamáltunk,hogy miért nincs emlékmű vagy szobor, hogy ez csak a város közepe, nem Argentínáé... mindenesetre mi vagy háromszor átmentünk a kereszteződésen mire rájöttünk, hogy az a 0km.

Innen kistoppolni egy rémálom volt, a busz, amivel a városon kívülre akartuk kijutni sem ott állt meg ahol a többi buszsofőr és az emberek mondták, de végül egy jó 4-5óra elteltével kint voltunk a dzsumbujból.

Cordobáigba stopp gyorsan és könnyen ment, és szerencsénkre még Piedra Parada-nál megismert AnaLaura tesója révén szállásunk is volt. Francisco konkrétan odaadta az apartmanház kulcsát és átköltözött a barátnőjével azokra a napokra, amíg ottmaradtunk. Cordobát is bebarangoltuk, elmentünk mászni egy boulder terembe, 

megcsinálta tyúk a kilyukadt mászócipőket és Tomi kilyukadt bakancsát is, és egyik nap elmentünk Franciscoékkal és barátaikkal a Nemzeti Parkba ahol megnéztük a kondoriskolát.

Ez egy nagy kanyon folyóval és vízesésekkel ahol a keselyűk megtanítják repülni a csöpségeket.

Majd a városból vonattal döcögtünk ki Capilla del Monte-ba, 5pesoért 50km... ez annyi mint 50ft!!! A vonat a nyomornegyeden keresztül hagyta egy Cordobát. Itt megint csak félelmetes volt látni, hogy mekkora különbség van két szomszédos utca között. A gazdagokat a szegényektől csak egy utca választja el, alig pár méter, de szemétkupacok vannak hirtelen mindenhol, bódék, műanyag fólia falak stb. Nagyon szomorú látvány volt. De az út további része gyönyörű helyeken vitt, erdő, kanyon és tó mellett, hogy végül megérkezzünk újra a természetbe.

Még Josè-tól kaptunk egy fülest, ha megyünk Cordoba-ba ki ne hagyjuk a Capilla del Monte nevű ékszerdobozt :)

A falu ami az ufókról híres (többen is láttak repülő csészealjakat illetve lidércfénynek álcázott világító tehénürüléket, ami mágnesként hat a turistákra) a Sierra chico szívében fekszik az Uritorco csúccsal szemben. A név hegyi kápolnát jelent, mert a városka körül 15-20 méteres sziklatömbök vannak. Cordobából félig stoppal félig egy kis hegyi vonattal (első vonat D-Amerikában) érkeztünk meg, ahonnan 3 km-re egy kis földút visz ki a Mogotes nevű gránitkanyonba. Amikor megérkeztünk (Gracias Marco) a bejáratához, a lélegzetünk is elállt a látványtól.

Mintha egy mesevilágba csöppentünk volna, nevezhetnénk Völgyzugolynak is, a kis folyó és szurdokok netovábbja. Varázslatos volt...

A kanyon bejáratánál egy idős hölgy (Eszter) él, akinek a 70hektáros földjén akad egy- két sátorhelynek való, így sikerült lebeszélni, hogy 3-4 napig kempeljünk ingyen. 

Kutyájával él (Karbon) negyven éve az offgrid kis házàban, csupán egy kis szélturbinája van, ami termeli aksikba az energiát. A ház tőszomszédságában két óriási narancsfa áll, ami roggyanásig volt narikkal..

Cserébe, hogy ott lehettünk, szemetet szedtünk, vettünk neki pár alapanyagot főzéshez ill. fát hordtunk. :) Mi kaptunk tőle narancsokat és házikenyeret. Minden nap reggel és este is dumcsiztunk pár percet amiből megtudtuk, hogy egy lánya van Cordoba-ban, egyedül él mert a férje meghalt illetve az Argentin politikai “rendszer-ről” is szó esett. Itt nem gyújthattunk tüzet mert minden nagyon száraz volt ( nyáron hull a csapadék amikor dögmeleg van, a tél száraz) ezért a rég nem használt kempinggázunkon főzőcskéztünk.

Napközben eltúráztunk a gránitszurdok végéig, ahol helyenként csúszni-mászni kellett, illetve volt egy keskeny sziklafolyosó, ahol behúzott hassal tudtuk csak átpaszírozni magunkat. Agiliti pálya! Útközben gyűjtöttünk a zöld szín különböző árnyalatában papagájtollakat amiket álomcsapdák díszítésére használunk. 

A mászás részéről annyit, hogy a függőleges, helyenként egy-két fokot befelé dőlő kompakt gránitfalakon másztunk, ami hihetetlen koordinációs, egyensúlyozós mozdulatokat igényelt, gyakorlatilag apró kristályokat léptünk, nem volt konkrét lépés, valamint a fogások inkább oldalra tartó élek és pár kristály volt, peremek sehol. 

Szöges ellentéte volt ez a Piedra Parada lyukacsos/táblás falaihoz képest. Erre rájött az újonnan talpalt cipőink, amit Cordobaban sikerült leszerveznünk egy helyi mászóscsajnak köszönhetően. Az új gumik olyan kemények voltak mint a réztál, emiatt nem éreztük a cipőink hegyét, ami kulcsfontosságú a lépéseknél... Plussz Fanni cipőjét rosszul talpalták, mivel fél számmal nagyobb lett. Gondolhatjátok, hogy ment. :D Tojásokon lépkedtünk, teli volt a gatya mintha akkor kezdtük volna a mászást...

A 7B-s utak valóságos gigaprojektnek tetszett ezeken a falakon, Fanni pszichéje is kicsit megtorpant de nagyon keményen mászott. Nagyon sokat tanultunk ezalatt a pár nap alatt, teljesen új volt ez a stílus, egyensúlyozós gyakorlatilag lábbal mászás. 

Legtöbbször a kezeinket oldalsó középtartásban tartottuk nyitott tényérrel, vagy a mini nem létező fogásokat csíptük össze hüvelyk és mutatóujjal, a csípőnket meg teljesen nekitámasztva a sziklának próbáltunk bent maradni a falban.:) Király volt mindenesetre. :)

Innen visszastoppoltunk  Cordobába, ahol még egy éjszakát töltöttünk és másnap átstoppoltunk Buenos Airesbe. Marco a Couchsurfing nagykövet, akivel stoppolás alatt ismerkedtünk meg, felajánlotta, hogy az óriás város szélére kidob kocsival, ahol már könnyebb lesz a stopp. Olyannyira, hogy két stoppal 700km-t megtéve még aznap megérkeztünk célunkhoz! Ott már várt ránk Nico barátunk akit Californiából ismertünk és megérkezésünk után hajnalig beszélgettünk vele. 

Buenos Aires: másfélszer annyi ember mint teljes országunk népessége, összezsúfolva Budapest területére... Iszonyat sokkkkkk ember és ricsaj!!! Ami tetszett benne, hogy rengeteg tágas park és füvészkert volt, építményeit tekintve nagyrészt koloniális ( nyilván kínai negyed plussz ortodox orosz templommal fűszerezve), európai mintára épültek,

egy-két impozáns remekművel kiegészítve pl.: óriási mechanikus fémvirág, ami a napfelkeltével együtt kibontja a szirmait és folyamatosan változtatja a helyzetét amíg a nap le nem megy.

Egyik nap ellátogattunk a La Boca óváros részbe, ami a Rio de Plata öbölbe épült kis ékszerdoboz. :) A faházak a szivárvány színeiben pompáztak telis-tele régi kultúrális (pl.:tangózó párok faragványai, argentin családok festményei, artezán sátrak végtelen sora) és kevésbé kulturális (Boca Juniors focicsapat emblémái) értékek.

Az oroszországi VB utolért minket és mivel mindketten szeretjük a mágus Lionel Messi játékát, ezért megnéztük az argentínok egyik csoportmérkőzését,ahol a horvátok ellen csúfos vereséget (3:0) szenvedtek... A meccs utáni napokban több helyi is kérdezte, hogy horvátok vagyunk? :D Oké köszi.Az argentin Tangó sem maradhatott ki a sorból.

Többszöri sikertelen próba után sikerült egy iskolában szervezett ingyenes táncesten elsajátítani az alapokat.:) Hihetetlen volt látni, ahogy az idősebbek teljes eleganciában, kecsesen lejtették. Nagyon örültünk, hogy tudtunk egy kicsit táncolni és Fanni meg is jegyezte, hogy Tangózni száz éves korunkban is lehet. :)

Aznap este sikerült eljutni egy falmászó terembe is, ami egy lakóépület tetején volt kialakítva.

A köteles része nagyon vicces volt, az utak kétharmadáig fél méteres közönként volt akasztási pont, végül az utolsó pár méterrre semmi sem maradt csak a végén a stand. Ehhez hozzájött az aknakereső elven működő mozgó fogások, aminek köszönhetően pszichés edzés is volt a javából. :D A boulderes része nagyon király volt, nagyon élveztük az elemeket.

Innen Uruguay volt a cél, először stoppal terveztük elhagyni a várost, a külső kerületekig busszal/vonattal akartunk utazni, de miután szembesültünk azzal, hogy 6 óra kell hozzá, lemondtunk róla és átkompoztunk Urugayba. Folytatás hamarosan, köszi, hogy végigolvastad :)